Star Wars: Egy új élet felé - 1. fejezet

Sziasztok!

Egy régebben elkezdett Star Wars fanficem első fejezetét osztanám meg veletek. Hogy miért? Pár héten belül szeretném folytatni :) 
- Ne lepődjetek meg, hogy megegyezik a nevem az egyik főszereplőjével, övé volt előbb, én loptam tőle! :D -
Jó szórakozást hozzá!

Egy új élet felé

1. fejezet

– Hány éve is volt már? Hét? - motyogott magában a férfi, az üveghalommal szemezve.

Sokadik sörét itta már, búskomor arccal kortyolt bele az utolsó üvegbe. Nem volt többre pénze. Mikor lerakta az asztalra, ügyetlenségében kiborította, és a kabátjára ömlött a barna, keserű ital. Nem érdekelte a sötét paca a ruhája közepén, csak morgolódva felállt az asztaltól, és dülöngélve a kijárat felé indult. Forgott vele a világ, de nem érdekelte, csak az ágyban akarta tudni magát.

Az utcára kilépve beszippantotta a Korélia kissé füstös, de a bárhoz képest frissebb levegőjét, és ez kicsit észhez térítette. Az éjszaka közepe volt, a szűkös kis közben alig botorkált néhány üveget szorongató, csukló lény, de a sötét sarkok nem tűntek kecsegtetőnek. A kabátos férfi a falnak támaszkodva lassan elindult.

– Még jó, hogy a közelben lakok - morogta magában, és rendíthetetlen, bár annál bizonytalanabb léptekkel csökkentette a távolságot a bár és az utca sarkán álló ötemeletes ház között.

Az út lassan, de eseménytelenül telt. Néha meg-megbotlott a járdaszegélyben, vagy elesett, amikor megijesztette egy mellette elzúgó suhanó, de hazaért. És az a bizonyos „haza” egy penészes falú emeleti szobát jelentett, amit néhány napra bérelt ki magának, amíg a bolygón tartózkodott. Elitta a maradék pénzét is, de nem számított. Holnap úgyis jönnek az áruért - nyugtatta magát.

Benyitott a szűk szobába, magára zárta az ajtót, de villanyt nem gyújtott, csak az ablakon beszűrődő fények világították meg gyéren a helységet.  Ledobta magát az ágyra, lerúgta a csizmáit, levette a kabátját, és leterítette az ágyra. A belső zsebéből kihúzott egy fémhengert, amit ügyetlenül végigtapogatott, de utána vissza is tette.

– Eldobhattam volna, már úgyse használom - mondta az ablaknak, egy ásítással zárva szavait, aztán álmosan feküdt a párnára. – Nem kéne innom. Részegen mindig ő jár a fejemben.

Megfordult, és lehunyta a szemét, pár perc múlva pedig már aludt is. De nem volt képes nyugodtan, forgolódva, rémálmoktól gyötörve vészelte át az éjszakát. Mint oly sokat ezelőtt.